Hogyan készülnek az épületeket ábrázoló borítófotók?
Milyen szempontokat kell figyelembe venni az épületek fotózásakor és hol találkozhatunk ilyen jellegű képekkel?
Az épületek fotózása nem egyszerű feladat, a profi fotók elkészítéséhez tapasztalatra és szakértelemre van szükség. A kültéri fényképezésnél figyelembe kell venni, hogy több fény áramolhat az égből, mint amennyi a talajról vagy a környezetünkről visszaverődik. Ilyenkor van az, hogy az égbolt világosabban, az épületek pedig sötétebben jelennek majd meg. Az állvány is elengedhetetlen az épületfotósok számára, hiszen így lehet a legkönnyebben beállítani vízszintesre a gépet.
Kétféleképpen lehet bemutatni egy adott épületet: vagy úgy, ahogyan azt a tervező elképzelte, azaz ugyanúgy jelenik meg a képen, akár a tervrajzon, csak éppenséggel oly módon, hogy valóságosnak tűnik a környezetével együtt. A másik lehetőség, amikor valamilyen konkrét érzelemhez, vagy fő üzenethez kell igazítani a képet. Ezért lehetséges sokszor, hogy ugyanaz az épület egészen másként néz ki az egyik fényképen, mint egy másikon.
Ehhez nagyon gyakran a természetes fény mennyiségét és az időjárás állapotát használják a fényképészek. Nem nehéz belegondolni, hogy egy balsejtelmes ábrázoláshoz szűrt fény és felhős idő dukál, míg egy vidám megjelenéshez a verőfényes napsütés passzol a leginkább.
Az épületfotózás nem összekeverendő a reklámfotózással, hiszen mind a két folyamatnál teljesen más célok elérésére törekszenek a szakemberek. Természetesen sokszor egy marketing célú anyag megalkotásához nélkülözhetetlen az épületek fotózása, azonban jellemzően más fotóst kell hívni a két esetben.
Így készülnek az épületeket ábrázoló borítófotók
Az épületeket ábrázoló borítófotók elkészítése nem igényel speciális nyomdatechnikát. A nyomdák kis példányszámban digitális nyomtatókat használnak, amely lehetővé teszi a költséghatékony és gyors gyártást. Nagyobb mennyiségben ofszet megoldást javasolt alkalmazni, hiszen egy bizonyos mennyiség után olcsóbb az előállítási költség.
A nyomtatás ugyanúgy történik, mint bármilyen más felület esetében. Egyszerűen a nyomtatóba behelyezik a nyers, jellemzően fehér felülettel rendelkező anyagokat, a nyomtató pedig sorra megnyomja a borítókat.
Épületeket ábrázoló fotókkal sokszor találkozni különböző céges szóróanyagokon, de elterjedtek a különböző festmények, fali képek, valamint iroda- és iskolaszereken is előszeretettel alkalmazzák ezeket a grafikákat. Különösen gyakran láthatunk például iskolai füzetek borítólapján ilyen jellegű kreatívokat, de mappák és dossziék elülső oldalára is számos esetben kerül ingatlant ábrázoló nyomat. Ezek többnyire valamely ismert, híres építményekről készült fotók, de kultúránként változó, hogy mi számít népszerűnek.